2010. szeptember 5., vasárnap - Viktor, Lőrinc

» Hírek
Segítség, komolyzene
Pécs TV - Vígh Gabriella
2008. január 27., vasárnap
Segítség, komolyzene! Idén is újraindult a Pannon Filharmonikusok rendkívül sikeres sorozata, mely betekintést nyújt a komolyzene rejtelmeibe. A szórakoztató, családbarát estet a hétvégén is a Nevelési Központban rendezték meg.
A koncertre fiatalok, családok idősek és még a legkisebbek is elmentek. Az interaktív hangverseny keretében zeneművek hangzottak el, amelyekről a résztvevők kérdezhettek is a koncert moderátorától, Hamar Zsolt karnagytól. A karmester elmondta, céljuk a sorozattal, hogy olyan embereket szólítsanak meg, akik eddig nem jártak még koncertre illetve nem hallgattak ilyen fajta zenét. A zenekar vezetése úgy érzi el kell vinni a muzsikát a másik városrészbe is. A beszélgetős hangversenyeken nem csupán komolyzenei művek hangzanak el, a programsorozat előadásain, operettekből, illetve könnyűzenei művekből is válogat az együttes. Ez alkalommal Franck: d-moll szimfóniáját elemezték, majd Lisztről is szó esett. A zenművet el is játszotta a zenekar. Annak érdekében, hogy a kultúrát mindenfajta szempontból érdekessé, izgalmassá, vonzóvá tegyék, mindent elkövetnek. Így a nemrég létrejött egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően a kulturista bérlet lehetőséget nyújt a város gazdag kulturális kínálatának megismerésre.A bérlet lényege, hogy februártól-júliusig komplex összművészeti kínálatot nyújt az érdeklődőknek. Ez többek között a Pannon Filharmonikusok két koncertjét is magába foglalja.A kulturista bérlet a Művészetek és Irodalom Házában, a Pécsi Harmadik Színházban, valamint a www.pfz.hu internetes oldalon rendelhető.



Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat