Újabb épületek műemléki védéséhez járult hozzá az oktatási és kulturális miniszter, ily módon 101 épülettel gazdagodik a csaknem 12 ezres magyar műemléki állomány. Műemléki védettséget kapott többek között a budapesti Tisztviselőtelep, Miskolc belvárosa és a pécsi vasútállomás is.
A szaktárca vezetője a KÖH tudományos, szakmai dokumentációja nyomán, a hivatal felterjesztésére a múlt héten döntött az újabb épületek műemlékké nyilvánításáról. 2007-ben volt 125-ik évfordulója a Pécs-Budapest vasútvonal megnyitásának. A kiegyezés után először 1867-ben Barccsal kötötte össze vasútvonal a baranyai megyeszékhelyt, 1882-ben pedig megnyílt a Pécs-Budapest vasútvonal is, gyors fejlődést biztosítva a városnak és egyben az egész régiónak. Az Indóház téri komplexum 1898 és 1900 között épült Pfaff Ferenc tervei alapján. A védett épületen csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével végezhető el bármilyen munka.Pécs ezzel két műemlékkel gyarapodott: a vasútigazgatóság épületével, mely az Indóház tér - Szabadság út sarkán található, valamint a központi vasútállomással. Ennek külön érdekessége, hogy Zsolnay-alkotásokkal díszítették.