Szűz Mária országa és koronája volt a témája a Fejezetek a Magyarság Őstörténetéből című sorozat csütörtök esti előadásának. A témában meghívott előadó Csomor Lajos korona-kutató volt.
A szent koronát mint tárgyat,ötvösművet, művészettörténeti alkotást, mintegy jelképrendszert, valamint annak államjogi jelentőségét ismertette az előadó. Csomor Lajos elmondta, a z szent korona mind ezek alapján rendkívül fontos az államalapításban, a magyar állam fennmaradásában. A hozzá kapcsolódó törvények a Szent István intelmei, ezt pedig szerinte úgy kell felfogni, mint Isten által a magyarságnak küldött alaptörvényt. A Szent Korona nemcsak egy kizárólagos hatalmat átadó jelvény, hanem jogforrás is egyben- fogalmazott az előadó. Csajághy György tanár zenetörténész, a sorozat szerkesztője egy újabb előadásra hívta fel a figyelmet, mégpedig a "szilaj dobcsoport" koncertjére, amely január 24-én lesz az IH-ban.