Határozott nem a magyar kormány álláspontja a Drávai vizierőművel kapcsolatban - jelentette be Dr. Szili Katalin Mohácson. Az országgyűlés elnöke tárgyalásokat folytatott Vladimir Seks-sel, a horvát képviselőház elnökével. A megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy a jövőben közösen felállítanak egy környezetvédelmi monitoring bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja a drávai vizierőmű kérdését.
A testület felállítását Vladimir Seks is támogatja, véleménye szerint a Dráva parti települések fejlesztése közös érdek, közös ügy.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a magyar fél határozott szándéka, hogy a jövőben az Eszéki Egyetemen magyar nyelvű képzés induljon. Vladimir Seks ígéretet tett arra, hamarosan megkezdik a magyar nyelvű tanárok képzését az intézményben.
Dr. Szili Katalin elmondta: a két ország jó kapcsolatára példa, hogy magyar szakemberek horvát kollégáiknak adnak segítséget az uniós jogharmonizációban, az együttműködések azonban várhatóan több más területre is kiterjednek majd.
A tájékoztatón részt vett Dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, aki a regionális együttműködés, az idegenforgalom fejlesztését, és a Interreg pályázatok fontosságát hangsúlyozta.
Pécs TV - Balás Árpád